Gamescom 2018

A legnagyobb Európai játékvásár!

Áttekintés

2018. augusztus 21-24.
Köln, Németország

Európa legnagyobb Gamer rendezvénye, mely 2009 óta vonz több százezer látogatót!

Jelentkezés

1 napos túra diák 29.900 Ft VÁSÁRLÁS
1 napos túra felnőtt 31.900 Ft VÁSÁRLÁS
2 napos túra diák 47.900 Ft VÁSÁRLÁS
2 napos túra felnőtt 51.900 Ft VÁSÁRLÁS

Oszd meg ismerőseiddel!

Foglalás

A Gamescom Európa válasza volt az E3-ra.

Az első rendezvényt 2009-ben tartották meg, az öreg kontinens bulijára pedig már kezdetben is özönlöttek az emberek. Az EA, a Sony, a Microsoft, a Konami és a Namco is saját konferenciával tisztelte meg a jelenlevő több mint kétszázezer embert, és már az első alkalommal is olyan nagy bejelentések tanúi lehettünk, mint a PlayStation 3 Slim vagy a Fable III.

A kezdeti sikernek köszönhetően a rendezvény szokássá vált és rengeteg emlékezetes momentum fűződik hozzá. Az első Dota 2 International döntő is itt zajlott 2011-ben, 2013-ban League of Legends és StarCraft II bajnokság volt (utóbbi 150 ezer dolláros pénzalappal), sőt még egy Counter-Strike bajnokság is belefért 2014-ben, ahol negyedmillió dollárért zajlottak a küzdelmek.

A kölni eseménysorozat évről évre sikeresebb, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy 2017-ben már maga a német kancellár nyitotta meg a rendezvényt.

Pár adat a 2017-es rendezvényről:
– több mint 350.000 nézelődő
– 106 különböző országból érkeztek a vendégek
– több mint 30.000 hivatalos vendég
– 919 kiállító
– 54 ország képviseltette magát


Indulás: augusztus 22-én a délutáni órákban.
Az éjszakát a buszon töltjük.

Érkezés a Gamescomra: augusztus 23-án a reggeli órákban.

Zárást követően vacsorázási lehetőség Kölnben.

Hazaindulás: augusztus 23-án az esti órákban.
Az éjszakát a buszon töltjük.

Várható hazaérkezés: augusztus 24-én a kora délutáni órákban.

Diákoknak az ár 29.900 Ft, amely tartalmazza:
– utazás autóbusszal
– belépő a Gamescomra augusztus 23-ra
– magyar nyelvű csoportkíséret
– ajándék

Felnőtteknek ezen csomag ára 31.900 Ft.

Az ár nem tartalmazza:
– biztosítás
– étkezés

A túra minimum 40 fő jelentkezése esetén indul el.

Indulás: augusztus 21-én a délutáni órákban.
Az éjszakát a buszon töltjük.

Érkezés a Gamescomra: augusztus 22-én a reggeli órákban.

Zárást követően a szállás elfoglalása Kölnben, majd vacsorázási lehetőség.

Egész nap a Gamescomon: augusztus 23-án.
Zárást követően vacsorázási lehetőség Kölnben.

Hazaindulás: augusztus 23-án az esti órákban.
Az éjszakát a buszon töltjük.

Várható hazaérkezés: augusztus 24-én a kora délután órákban.

Diákoknak az ár 47.900 Ft, amely tartalmazza:
– utazás autóbusszal
– belépő a Gamescomra augusztus 23-ra és augusztus 24-re
– szállás 1 éjszakára
– magyar nyelvű csoportkíséret
– ajándék

Felnőtteknek ezen csomag ára 51.900 Ft.

Az ár nem tartalmazza:
– biztosítás
– étkezés

A túra minimum 40 fő jelentkezése esetén indul el.

Partnerünk, az EUB-Assistance a nap 24 órájában, az év 365 napján készen áll arra, hogy segítséget nyújtson Nektek, bárhol is legyetek a világban!

Segélyvonal: +36 1 465 3666

Klasszikus utasbiztosításunkat elsősorban buszos, autós városlátogatásokhoz, továbbá nem munkavégzés céljából történő külföldi utazásra ajánljuk.

Típusok és árak, 3 napra:
Nívó: 1.600 Ft
Top: 1.900 Ft
Top extra: 2.700 Ft

Típusok és árak, 4 napra:
Nívó: 1.900 Ft
Top: 2.100 Ft
Top extra: 3.000 Ft

A biztosítási feltételeket itt találod >>>
A szolgáltatás táblázatot itt találod >>>

A kívánt biztosítást a jelentkezés során tudod kiválasztani.
A BIZTOSÍTÁS HIÁNYÁBÓL EREDŐ KÁROKÉRT A FESTIVAL TRAVEL INT. KFT. FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL!

Videók

Gamescom Köln
Köln, Németország
Térkép

További ajánlatok

Vásárlás
Rafting kalandtúra
2018. nyár és ősz
Vásárlás
PLAYIT SHOW BUDAPEST
2018. június 2. Nyitva tartás: 10:00-19:00
Vásárlás
Slime Show
2018. Május 27. vasárnap 10:00-18:00
Vásárlás
Balaton Sound Diákprogram
2018. július 04-08.