Krakkói hétvége

3 nap kultúra és kikapcsolódás Lengyelország legszebb városaiban!

Áttekintés

2018. november 2-4
Krakkó, Lengyelország

Egy 3 napos hosszúhétvégi utazás, ahol a kikapcsolódás mellett a kultúrából is kaptok bőven!

Jelentkezés

Utazási csomag 79 € VÁSÁRLÁS

Oszd meg ismerőseiddel!

Foglalás

Wieliczka-sóbánya
A Krakkó mellett található a wieliczkai sóbánya,  amely az elsők közt került fel az UNESCO Világörökségi listára. A látogatás időtartama a hagyományos turistaútvonalon, mely összesen a bánya három szintjét érinti, és 135 méter mélyre visz a só birodalmába,~2,5 óra időtartamú. Fontos tudni, hogy lefele végig lépcsőkön, gyalog kell haladni, az út kezdetén rögtön 380 lépcső vár ránk, hogy elérjük az első szintet.
Felfelé már lifttel szállítanak minket!

Krakkó
Lengyelország 2. legnépesebb városa. 1795-ig Lengyelország fővárosa volt, bár ezt a szerepet Varsó már a 17. század elején átvette tőle.
Krakkó annyira barátságosan kicsi, hogy az Óvárost, a zsidó negyedet és a Wawelt (a krakkói vár) is beleszámítva kb. egy óra alatt gyalog is bármelyik úti célunkat elérhetjük, és a rengeteg rejtett látnivaló (pl. gyönyörű, történelmi épületek) miatt érdemes is így mozognunk.

Zakopane
Csodálatos tátrai kisváros, Lengyelország első számú télisport-központja. A nyáron is kiváló túra-kiindulópontnak számító városkában télen is nagyon nagy élet van: a síelők és a túrázók ilyenkor is előszeretettel keresik fel a környékbeli hegyeket.

Auschwitz
1 órányi autóútra található az Auschwitz–Birkenau tábor. Még verőfényes tavaszi napsütésben is megrázó program, melynek első része (Auschwitz) inkább egyfajta múzeumként funkcionál, a második (Birkenau) pedig a méreteivel sokkol. Belépés után 20 percnyi séta eljutni a sínek mellett a tábor végéig, barakkok és kémények mentén.
Csak az október 15-ig beérkezett foglalások esetén tudjuk a helyet biztosítani.

Tradícionális lengyel vacsora
A hétvége elmaradhatatlan része, hogy a helyi gasztronómiába is belekóstoljunk.

Red Carpet Hostel

Az éttermet is kínáló Red Carpet Hostel remek helyen, Krakkó városközpontjában, az óvárost körülvevő Planty Parktól 1 km-re található. A hostelben ingyenes Wi-Fi-hozzáférés biztosított.

A hangulatos szobákhoz közös fürdőszoba tartozik. Extraként ágynemű is rendelkezésre áll.

A recepció a nap 24 órájában nyitva tart.

Az elszállásolás 6 és 8 ágyas, emeletes ágyas szobákban történik.


ÁRAK:
6-8 ágyas, emeletes ágyas szobákban: 79 €

Az ár tartalmazza:
– buszos utazás Budapestről
– 2 éjszaka szállás hostelben reggelivel
– Krakkó meglátogatása
– Zakopane meglátogatása
– Adminisztrációs díj

Az ár nem tartalmazza:
– ifa (1€/fő/2 éj)
– utasbiztosítás
– fakultatív programok
– vacsorák

Fakultatív programcsomagok:
– Auschwitz: 15 €
– Wieliczkai sóbánya belépő (26 év alatt): 20 €
– Wieliczkai sóbánya belépő (26 év felett): 25 €

A foglalás a teljes részvételi díj befizetésével válik érvényessé.

Partnerünk, az EUB-Assistance a nap 24 órájában, az év 365 napján készen áll arra, hogy segítséget nyújtson Nektek, bárhol is legyetek a világban!

Segélyvonal: +36 1 465 3666

Klasszikus utasbiztosításunkat elsősorban buszos, autós városlátogatásokhoz, továbbá nem munkavégzés céljából történő külföldi utazásra ajánljuk.

Típusok és árak, 3 napra:
Nívó: 5 €
Top: 6 €
Top extra: 9 €

A biztosítási feltételeket itt találod >>>
A szolgáltatás táblázatot itt találod >>>

A kívánt biztosítást a jelentkezés során tudod kiválasztani.
A BIZTOSÍTÁS HIÁNYÁBÓL EREDŐ KÁROKÉRT A FESTIVAL TRAVEL KFT. FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL!

Buszos utazás

A célállomás 390 km-re található Budapesttől, így alig pár óra alatt busszal is könnyen megközelíthető.

Indulás:
2018.11.02 (péntek) a kora reggeli órákban

Hazaérkezés:
2018.11.04 (vasárnap) a késő esti órákban

Tervezett menetidő:
8 óra

Buszaink minden kényelmi igényt kielégítenek, légkondicionáltak, DVD lejátszóval felszereltek. Minden utasunk 1 nagy bőröndöt hozhat magával, illetve egy kis méretű utazótáskát vihet fel a fedélzetre.
A buszos utazáshoz nincs szükség útlevélre, a kártyás személyi igazolvány is elegendő.

Krakkói hétvége
Krakkó, Lengyelország
Térkép

További ajánlatok

Vásárlás
Games Week Milánó
2018. október 5-7.
Vásárlás
The Welcome Camp/Összegyetemi Gólyatábor 2018.
2018. szeptember 06-07-08.
Vásárlás
Minecon Earth Party
2018. szeptember 29.
Vásárlás
Prágai Vakáció
2018. október 5-7